ÁRKÖTÖTT

i

Ulysses borító
Beleolvasok

Ulysses

Azért kell végigrágni magunkat az Ulyssesen, mert utána ez lesz a legtöbb posztmodern és kortárs felé az alapszöveg. Az Ulyssest végig kell olvasni, mert az egy kötelező bravúr, ebből lehet megérteni a többit igazán. Nem véletlen, hogy posztmodern szerzők, ide érthetjük akár Esterházy Pétert vagy Thomas Pynchont is, nagyon nagy mértékben merítenek az Ulyssesből. Joyce maga is fölhasznált rengeteg forrást, nemcsak Shakespeare-t vagy az Odüsszeiát, hanem alapvető angol irodalmi műveket, de még jelentősebb az, hogy ő maga is ihletővé tudott válni. Ettől remekművek a remekművek, hogy valamit eredményeznek az irodalomban. Végtelenül jelentős az irodalomtörténeti szerepe a regénynek, egyszerűen must have. Enélkül nem lehet kortárs irodalmat olvasni, megkerülhetetlen, kulcsmű. (Hoványi Márton) A kiadás alapjául szolgáló fordítás Gáspár Endre munkája, amit egybevetettünk az eredetivel, javítottuk, valamint - főleg az eredeti ír kifejezések esetében - szómagyarázatokkal láttuk el - a teljesség igénye nélkül. Nem új kiadás, semmiképpen sem kritikai kiadás, inkább Gáspár Endre munkájának javított változata, aminek olvashatóságát megkönnyítettük, befogadhatóságát javítottuk. Ezt jelzi a 300 lábjegyzet, szómagyarázat, fordítás, kommentár, amivel a szöveget kiegészítettük. Gáspár Endre fordításához képest visszatértünk Joyce eredeti szövegtagolásához, fejezet- és részszámozásához is.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    közzététel

    2026-09-23

  • document icon

    hossz

    820 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789636783600
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Ulysses borító

+

Van hangunk borító

+

Mire megvénülünk borító
6 980 Ft

350 pont