Beleolvasok

Isten lehettél volna

A valódi Commodus

Kr. u. száznyolcvan. Marcus Aurelius császár halott. Fiát és örökösét, Commodust, mindeddig léha és kicsapongó ifjúnak ismerte meg a császári család és közvetlen környezete. Úgy tűnik azonban, a gyász és atyja szellemi öröksége mélyreható változást indított el a trónörökösben: nyilvánosan felvállalja Marcus Aurelius politikájának folytatását, és megfogadja, hogy egyetlen utolsó hadjárattal végleg térdre kényszeríti a Danuvius északi partján mozgolódó germán törzseket.

Marcus Aurelius győzelme a markomannok fölött ugyanis nem hozott végső fegyvernyugvást: a kisebb-nagyobb barbár népcsoportok úgy vélik, római legiók elfáradtak a legutóbbi hadjáratban és a császár halála után megingott a moráljuk. Ez alkalommal a bur törzset vezető ifjú és vérszomjas ikerpár, Herlend és Hullgers lép szövetségre a quad Gulldrastiggal, és indít meglepetésszerű támadást Laugaricio (a mai Trencsén) erődje ellen. A védők közül mindössze egyetlen római éli túl a bosszúszomjas barbárok vérengzését…

Commodus császár fogadalmához híven sereget vezet a germánok ellen, ám az első csatában majdnem elesik. A kudarc a legrosszabbat hozza ki ingatag jelleméből, és a múltjából felbukkanó rossz szellemek hathatós segítségével egyre inkább eltávolodik Marcus Aurelius örökségétől, és az egyik legszélsőségesebb jellemű római császárrá válik…

Marcellus Mihály új regénye Commodus uralkodásának első két évét dolgozza fel. Az olvasmányos, fordulatokban és feszültségben gazdag történet kiváló, részletekben gazdag betekintést nyújt a II. század végi Római Birodalom, a provinciák és az Örök Város mindennapi életébe és politikai cselszövéseibe egyaránt.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

6 770 Ft

340 pont