Beleolvasok

Hadviselés a 21. században: kiberműveletek

Ez a könyv leginkább azoknak az érdeklődőknek szól, akik világosabb képet szeretnének kapni napjaink és a jövő egyik legperspektivikusabb biztonsági és védelempolitikai kihívásáról, a kiberhadviselésről.
A történelemben ősidők óta zajlanak háborúk, megvívásuk módjai pedig mindig összefüggtek az adott technikai és technológiai színvonallal. A hadviselés tehát utóbbiak fejlődésével változik ma is. A digitális kor célja már nem elsősorban az élőerő pusztítása: a támadó az infokommunikációs rendszerekkel a hadseregvezetés működésének korlátozását, bénítását igyekszik elérni. A digitális rendszerek globalitása révén a hadviselés ma már a mindennapokban is jelen lehet: főként a befolyásolásban és a hétköznapi élethez szükséges létfontosságú rendszerek támadása által. A mesterséges intelligencia és a robotok katonai alkalmazása, a számítógépes vezetés és fegyverirányítás vagy éppen az ezek ellen intézett támadások szintén egyre inkább a katonai gondolkodás, a katonai műveletek szerves részeivé válnak.
E kötet a mindennapok részévé vált kiberműveletek és a tágabb értelemben vett kiberhadviselés összetevőit, eljárásait, várható eredményeit és hatásait vizsgálja meg. Elemzi a hagyományos és a kiberhadviselés kapcsolatát, a legfontosabb kibertéri eseményeket is. Górcső alá veszi, hogy a hadseregek milyen szervezetekkel készülnek fel a védelem mellett az offenzív kiberműveletek, a támadó jellegű kibertevékenységek végrehajtására.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

6 510 Ft

326 pont