Beleolvasok

Éjfű

Jean húsz év elteltével visszatér Párizs egyik városrészébe, ahol fiatalkora meghatározó időszakát töltötte. Az utcákat s kávézókat járva fölidézi mindazt, ami akkori szerelméhez, Dannie-hoz köthető: megismerkedésük körülményeit, a lány titokzatos életének töredékes részleteit, rejtélyes barátait, akik inkább hasonlítottak összeesküvőkre, mint ártatlan egyetemistákra. Fekete notesza segítségével – amelybe mániákusan jegyzi föl az élete során felbukkanó neveket, címeket, fontosnak tűnő mondatokat, eseményeket – igyekszik eligazodni a múlt eseményei között, összerakni a töredékekből a teljes képet, s megérteni, mi miért történt. Ki volt Dannie, és hová tűnt hirtelen? Kik voltak a barátai, és mire készültek valójában? Modiano a tőle megszokott módon vegyíti a valóság és a jelen idejű történések közé az emlékeket, a képzelet szülte párbeszédeket és az álomvilágot, hogy hőse ezek segítségével határozza meg önmagát és élete értelmét. Patrick Modiano francia író. Első regénye 1968-ban jelent meg La place de l’Étoile címmel. 1972-ben kapta meg a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi díját Les Boulevards de ceinture című alkotásáért, 1978-ban pedig a legrangosabb francia díjat, a Prix Goncourt-t a Sötét boltok utcájáért. 2002-ben A Kis Bizsuért neki ítélték a Prix Jean-Monnet de Littérature européenne-t, 2010-ben megkapta a rangos Prix Mondial Cino Del Duca nemzetközi irodalmi díjat az Institut de Farnce-tól életművéért, 2012-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját, legutóbb pedig, 2014-ben az irodalmi Nobel-díjat. Rádióadás: https://www.youtube.com/watch?v=m11phB7cFwM

További információk

  • kiadó

  • megjelenés

    2014

  • hossz

    168 oldal

  • ISBN

    9786155261800
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

6 263 Ft

313 pont