Minden idők egyik legnépszerűbb, ám egyúttal sokat bírált, sőt elvetett gyermekkönyve a Szív. Az elfogulatlan olvasónak nehéz megértenie a könyvvel szembeni súlyos fenntartásokat. Kétségkívül érzelmes, erősen didaktikus mű, szerzője szereti a pátoszt, nem idegenkedik a retorikától, tudatosan meg akarja hatni kis olvasóit, de mindezt magas színvonalon teszi. A levelekből, naplóból „bevágott” elbeszélésekből, kis történetekből regénnyé szerveződő mű egy harmadik elemista olasz kisfiú, Enrico iskolai és otthoni életét beszéli el. Enrico vidám osztályba jár, ő és társai csintalan, huncut, felnőtt- és tanítóbosszantó tettekre mindig kész teremtmények. De Amicis úgy tudja e gyerekek mindennapjait előadni, hogy nemcsak általában az iskolás kicsik életét ábrázolja meghitt bensőségességgel, mély életismerettel, de ragyogóan kidomborodik, hogy múlt századi olasz kisfiúkról van szó, a nemrég egyesült Itália gyermekeiről. Ez a sajátos, térben és időben meghatározott, jellegzetes kolorittal felruházott közeg teszi lehetővé, hogy az erkölcsi és hazafias példázatok és tanulságok ne légből kapottnak, ne szervetlenül a műhöz igazítottnak tűnjenek, hanem abból organikusan kinövőnek.
