A megye hét járásában ismerték Frol Kandyrint. Még a serdülőkorúak is. Kipcsanka faluban pedig, ahol lakott, még a gyerekek is. Lyszucha, a százéves anyóka, sok ivadékának elfeledte arcát; Frolra mindig ráismert, ha betért hozzájuk. Annyira megragadt az emlékezetében, hogy néha el is morfondírozott róla:
- A Szószátyár fejében annyi a szó, mint nyáron bolha az ágyban. És mintha tökmagot köpködne, úgy szórja magából. Minden erőlködés nélkül.
A "Kandyrin" vezetéknevet, ahogy a hivatalos írásokban szerepelt, senki sem ismerte. Az uccai gúnynév erősen rátapadt. Gyorsan forgó nyelve miatt valaki elkeresztelte Szószátyárnak. Igy száradt rá bőbeszédűségéről, beszélnitudásáról, szószátyárkodásáról - Szószátyár.
A községi írnok, Iván Terentjics, obsitos katona, maga is nagy barátja a szónak, csodálta Szószátyárt:
- Az ember nem ökör. Nem bőg, hanem beszélget, hacsak Isten némasággal meg nem verte. A parasztok közt azonban kevés a beszédes. S aki beszédes is, az se mindenről. Van aki a gazdálkodásról, a községi ügyekről, mások a mesék világáról, közmondásokról, katonaéletről, - kinek erről, kinek arról forog jobban a nyelve. De ez - akármilyen kérdést is vess fel, mindenről megmondja a véleményét. És olyan meggyőzően, hogy ha tudod is róla, hogy nincs igaza, inkább magadnak nem hiszel.