Beleolvasok

Egy évvel később

William R. Forstchen ráijesztett a világra az Egy másodperccel később című regényével, a történet azonban nem ért végett, hamarosan következett a folytatás, az Egy évvel később. Két év telt el ,,a nap", vagyis a világ több országát egyszerre sújtó összehangolt, elektromágneses hullámokat (EMP) gerjesztő támadás óta. Áramszolgáltatás híján az Egyesült Államok kontinentális területeinek nagy részén középkori állapotok uralkodnak, s becslések szerint az offenzívát, valamint az azt követő káoszt az ország lakosságának csupán húsz százaléka élte túl. Az észak-karolinai Black Mountain városa - lakóinak hősies helytállása folytán - nem semmisült meg teljesen, de a halál és az emberfeletti megpróbáltatások őket sem kímélték. Vezetőjük, John Matherson otthona porig égett, és az inzulinkészletek kiapadása miatt a férfi elveszítette egyik lányát, a cukorbeteg Jennifert is. A Bluemontban újjászerveződött amerikai kormány látszólag mindent megtesz annak érdekében, hogy feltartóztassa az országba humanitárius segítségnyújtásra hivatkozva benyomuló idegen katonai erőket. Az új vezetés tervének részeként John egyetlen életben maradt lánya, a tizennyolc éves Elizabeth is megkapja a katonai behívóját... WILLIAM R. FORSTCHEN számos The New York Times-bestseller szerzője. Legújabb regényében az Egy másodperccel később című könyvéből jól ismert Black Mountain-i szereplők sorsát követhetjük nyomon a Hordával vívott pusztító csata utáni időszakban. Vajon sikerül-e vállvetve lerakniuk egy új világ alapjait, ha önmagukon kívül senkiben sem bízhatnak?

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

7 470 Ft

375 pont