Beleolvasok

Álmok

A novelláskötet tartalma: MENUETTE TALÁLKOZÁS ALKONYATKOR AZ ELSÕ SZÖKTETÉS A KÍSÉRTET EGY ÚTITÁRS A MAESTRO A MADONNA MÉCSE AZ ELMULASZTOTT LÉGYOTT EGY ÉLET ÉS EGY ÓRA A SIBYLLA VÉGZETEK KIS HÁZ, NAGY TRAGÉDIA AZ ERÕSEBB KIS VÁNDOROK A FIATAL ESZTENDÕ ÁLMOK "Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elsõ novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elsõ sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a mûve, amelynek népszerûségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvetõ, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követõje volt, és «nyugatos» volt mûvészi szándékának mélyén is, a mûvészetrõl alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tûnõ és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtõ életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezsõ és Tóth Árpád költészetében érte el.... A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerû finomságok írónõje meglepõen aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletõl, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet címû folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztõ, sokoldalúan megértõ volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

8 280 Ft

415 pont