De kár megvénülni!

Jókai Mór

„Elõször azt a címet akartam adni ennek az izének (mely, fájdalom! rám 
nézve nem regény), hogy egy becsületes ember  gonosztettei. Mert hát én 
az vagyok: becsületes ember, egyéb címem sincs: se tisztelt hazafi, se szeretett 
polgártárs,
se elismert szakférfiú. 


Csak becsületes ember: minden pontban, még a pontok pontjában is. 

Mustrája vagyok a férjeknek, annyira, hogy azt beszélik rólam, hogy ha 
meghalok, porrá égetnek, s mint Artemízia királyné tett Mauzolusz királlyal, 
italba keverik hamvaimat, s úgy adogatnak be, de nem a nõknek, 
hanem a férjeknek, mint óvó-szérumot a hûtlenség baktériumai ellen.

 És ez nem is lett volna rossz regénycím: egy becsületes embernek a 
gonosztettei. Hanem hát ez mégis nagyon hasonlít a  sviháksághoz, egy 
neme a hetvenkedésnek: virtuskodás olyannal, ami nincs. Sohasem szerettem 
a dicsekedést. Mit  dicsekedjem a bûnömmel? Elég, ha a feleségem 
így szólít, hogy te bûnöm!


 
Inkább választottam ezt a címet …De kár megvénülni! Ezzel aztán 
be van ismerve, hogy vén vagyok. 

Biz az vagyok. Az ötvenediket járom. 

De hogyha összeszedem magamat, ha a szerpántot jól megszorítom 
a derekamon, a szakállamat odáig, ameddig bicolor lett,  kiborotválom, 
senki sem mond többnek negyvennyolcnál. Ebben is megmaradok állhatatosan 
negyvennyolcasnak.

 
Csak annak a melanogénnek ne volna olyan penetráns szekfûszeg 
bûze, mely három lépésrõl elárulja, hogy az ember a haját védelmezi! 

Hát én bizony nem tagadhatom, hogy a porosz háborúban már hadnagy 
voltam: vitézségi érmet is hoztam haza magammal. Annak is urát 
tudom adni, hogy hogyan szereztem…”
Megosztás
380 Ft
kosárba

Szerző további digitális könyvei

bővebben »

Legújabb ajánlatok

AJÁNLATAINK

Fapadoskonyv.hu Kiadó