Beleolvasok

A negyedik majom

A Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és "védjegye" különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő balesetet jelentenek egy buszmegállóban. Kiderül, hogy az áldozat a Négy Majom Gyilkos. A helyszínelés során többek közt egy naplót találnak nála, és minden arra utal, hogy a régóta keresett gonosztevő épp elrabolt egy utolsó áldozatot, mielőtt váratlanul utolérte a vég. Sam Porter nyomozó, a gyilkosra specializálódott egység vezetője tudja, hogy nagyon kevés ideje maradt megtalálni az elrabolt lányt. A sorozatgyilkos naplóját olvasva belemerül egy pszichopata tudatába és különös élettörténetébe, és olyan dolgokat talál, amikre nem lehet felkészülni. Rohamosan fogy az idő, és a Négy Majom Gyilkos még a túlvilágról is gúnyt űz a rendőrségből ebben a mesterien megírt, lebilincselő thrillerben. J.D. Barker regényében a Hetedik és A bárányok hallgatnak hangulata találkozik, miközben a szerző remekül gondolja végig és újítja meg a sorozatgyilkosokra épülő történeteket egy olyan főgonosszal, akit egyhamar nem felejtünk el.

További információk

Formátumok

Rauschi

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

8 140 Ft

407 pont

Vélemények (1)

5

1 értékelés

Rauschi

5