A határ

Don Winslow

Mit tehetünk, ha többé nincsenek határok? Amikor köddé válni látszanak azok a választóvonalak, amelyekről azt hittük, léteznek? Honnan tudhatjuk, hol vessük meg a lábunkat, ha immár meghatározhatatlan, melyik oldal a miénk? Art Keller negyven éve folytatja szakadatlan harcát Amerika leghosszabban fennálló konfliktusában: a drogok elleni háborúban. Megbízzák a DEA, a kábítószer-ellenes ügynökség vezetésével, ám új tisztségében azzal kell szembesülnie, hogy egyetlen levágott szörnyfej után harminc másik terem annak helyébe. Adán Barrera, a Sinaloa kartell keresztapafigurájának, végső hagyatéka az Amerikán végigsöprő heroinjárvány. Keller a halálos áradatban vakmerőn beleveti magát egy résbe, ahol azonnal veszedelmes ellenségekkel találja szembe magát és megtörténik az elképzelhetetlen is – az Egyesült Államok irányítását legújabban átvevő kormányapparátusról kiderül, hogy a soraiból többen egy ágyban hálnak ugyanazokkal a drogcsempészekkel, akiket Keller legyőzni próbál. Art Keller, immár nemcsak a kartellek ellen küzd, de a saját országa vezetői ellen is. Most érkezett el számára a végső lecke ideje – az, hogy nincsenek határok. A bosszúról, erőszakról, korrupcióról és igazságszolgáltatásról szóló szerteágazó mesének, Don Winslow lehengerlő, díjnyertes, nemzetközi bestseller-trilógiájának e befejező része telítve van feledhetetlen jelenetekkel, amelyek mintha mind az újságok szalagcímei mögött bújnának meg. Sokkoló brutalitásában, nyers emberségében A határ a modern Amerikáról készült kendőzetlen portré, a mai idők története – a mai olvasó számára.

Megosztás
4500 Ft
kosárba

Szerző további digitális könyvei

Legújabb ajánlatok

AJÁNLATAINK

Vinton Kiadó