A barátfalvi lévita

Jókai Mór

Folyóiratban 1857-ben, könyv alakban 1858-ban jelent meg először Az elátkozott család. A regény a 18. században játszódik, a komáromi protestánsok, és katolikusok küzdelméről szól. Az 1756. évi földrengés rövid időre egymáshoz közelíti a vetélkedő felekezeteket: a katolikus Malárdy Ferenc alispán engedélyt ad rögtönzött protestáns fatemplom építésére, de a katasztrófa elmúltával tüstént le akarja bontatni a templomot, sőt fejszével ő maga vág bele. Malárdy alispánná választásának évfordulóján egy ünnepségen megjelenik egy jóképű fiatalember, aki Kadarkuthy Viktor néven mutatkozik be: megszeretteti magát a családdal, és feleségül veszi Herminát, a szülők szemefényét. Az ifjú férj azonban álnevet viselt; valójában református családból való, apja, Gutai Thádé fölismeri, és magával viszi. Romantikus kalandok, intrikák, és félreértések után a szerelmesek visszatalálnak egymáshoz, az ellenségeskedő apák összebékülnek.

Történetük A bártfalvi lévita című regényben folytatódik (Pesti Napló: 1897, könyv alakban: 1899). A valódi, idősebb Kadarkuthy bosszút akar állni a névbitorló Guthay Lőrincen (a később született regényben dzsentris névformát használ az író), aki a Bükkben, Barátfalván él lévitaként – református lelkésztanítóként –, inkognitóban. Keresi, és megtalálja. Amikor már-már élethalál harcra kerülne közöttük a sor, Kadarkuthyt farkasok támadják meg, Lőrinc pedig megmenti, és kibékülnek. Van olyan nézet, hogy Barátfalva mintája Tardona, ahol Jókai rejtőzött a szabadságharc leverése után. – A cselekményben dús, detektívregény típusú regénykettős nem tartozik az életmű fő vonulatába, de izgalmas olvasmány, és stiláris értékei is figyelemre méltók. – Mindenkinek ajánlható.
Megosztás
400 Ft
kosárba

Szerző további digitális könyvei

bővebben »

Legújabb ajánlatok

Adamo Books