Beleolvasok

A Tisztelt Ház

Vajon ​húsz év mindig ugyanazt az időtartamot jelenti? Mikszáth Kálmán nevezetes politikai karcolatai a kiegyezés után 20 évvel íródtak, amikorra a nagy össznemzeti lelkesedést már feledtette a hétköznapok gondja: az ország eladósodása, a pártok szétesése, majd újak keletkezése. A politikusi glóriák csillogása elveszett, bizony sok új honatya csalafinta módon szerezte meg a szavazatokat, sokan voltak már a Tisztelt Házban, akik a képviselőségen kívül más jövedelemmel nem rendelkeztek.
1886-ban a szintén képviselő Mikszáth magáévá teszi a keleti bölcsek életfilozófiáját: ha nagyon bele vagy keveredve valamibe, hátrálj ki belőle, nézd meg kívülről, messzebbről. És amit ekkor látott, leírta: hol szarkasztikus humorral, hol finom iróniával, de mindig eleganciával, mindig hidegvérrel forgatva a kihegyezett tollat, akár Tisza Kálmán bajuszát rángatta meg, akár Istóczy Győző kirohanásait gúnyolta ki.
2010-ben azzal a szándékkal adjuk újra közre „A Tisztelt Ház”-at, hogy „a mi húsz évünket” is nézzük meg amúgy mikszáthosan. Éppen ideje, hogy azon, amibe 1990 óta bele vagyunk gabalyodva, távolabbról szemlélve tiszta szívvel nevessünk egy jót. Jankó János korabeli karikatúrái segítőtársaink lesznek a kor nagyszerű és kisszerű figuráinak felidézésében.

További információk

Formátumok
20 %

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

3 792 Ft

125 pont