A tengerszemű hölgy

Jókai Mór

„Soha nem láttam életemben olyan csodaszemeket. Pedig sok szép
szemekkel volt találkozásom. Egész asztronómiát írhatnék róluk. De
ennek annyiféle volt a szeme, amennyiszer változott az indulatja. Azért
neveztem azt el tengerszemnek. Milyen a tengerszem? A hegytetõrõl
nézve élénkzöld, az átelleni hegyoldal szálfái félig árnyékban tartják,
a nap visszaragyog a másik felébõl, vidám nevetés ez. Majd meg ha
végigfodrozza a szellõ, haragoszöldre válik, majd barnára, bakacsinra,
a felhõ színét adja vissza, villámokat is lövell. Mikor leszáll az éj, fekete
tükrében ragyognak a száz meg száz csillagok, egy-egy futó fény
végigívlik benne, egy úszó vadmadár ezüstvonalat húz rajta végig,
ez a megfordított mennyország. Két magas hegy vágánya közül elõtûnik
a telehold, egyszerre arannyá válik az egész tengerszem, fehér
ködfoszlányok lebegnek fölötte, szellemalakot mímelve, elkezdenek
a hullámai táncolni, minden ok nélkül, nagy fénykarikák terjengnek
a közepébõl, egymást elõbbre tolva, a hold megint eltûnik a hegyoldal
mögé, világoskék marad a tükörlap. – Ha pedig egészen leszállunk
hozzá, összetákolt tutajon beevezünk rajta, akkor se nem kék, se nem
zöld, hanem kristálytiszta, átlátszó a tengerszem. A part mentén zöld
mohát, virágoskertet látunk a víz alatt. Eddig soha nem látott növények
eregetik fél hosszú indáikon napvilágon nõszõ virágkelyheiket.
Nagy, egyenesen álló növények, alakra a fenyõhöz hasonlók, emelkednek
fel a mélységbõl, a vízszín alatt maradva, fák, amiknek igazán meg
van tiltva az égbe nõni…”
Megosztás
380 Ft
kosárba

Szerző további digitális könyvei

bővebben »

Legújabb ajánlatok

Fapadoskonyv.hu Kiadó