Filoména

Kosáryné Réz Lola

Piatok Milka nem volt szent, mint Filoména, akiről a becenevét kapta, ám tiszta és őszinte lány volt. Igaz, az ő küzdelmei eltérőek voltak a szentétől, de tovább tartottak és fokozatosan, alattomosan rombolták a fiatal lány lelkét, önérzetét és nem utolsósorban a testét.
A lányka egy bányászfalu ínséges körülményeiből indul göröngyös útjára. Cselédként, nőként, feleségként és anyaként is igyekszik kitörni megalázó helyzetéből és a sorsát kísérő férfiak által akarva-akaratlan rákényszerített alárendelt szerepkörből. Szerelmek, legendák, megközelíthetetlen szellemek és nagyon is eleven alakok tűnnek fel Filoména életében. Kudarcainak sora utolsó leheletéig kíséri.
Bár ebből a regényből nem árad a múlt század eleji női írókra jellemző feminizmus, nyilvánvaló a társadalomkritika, a szociális problémák és a társadalmi osztályok közötti áthatolhatatlan akadályok bemutatásának igénye.
Az akkor 28 éves írónő ezzel a könyvével megnyerte az Athenaeum kiadó 1920-as pályázatát. Ez volt az első regénye, mely Filoména keserű életútja ellenére, lírai nyelvezetével meghódította az olvasót és a Nyugat írói között is elismerést vívott ki.
Virginia Woolf a Saját szoba című esszéjében megjegyzi, hogy a női íróknak ki kell fejleszteniük azt az elbeszélésmódot, amely a női regények sajátja lehet. Kosáryné Réz Lola bizonyosan teljesítette ezt a feladatot egyedi hangvételű könyveiben. Berkes Imre író, újságíró a Vallomások egy nagyon szép regényről című esszéjében írta: ""Hónapokkal ezelőtt olvastam a Filoménát, Kosáryné Réz Lola regényét, a napokban újra átlapoztam, s ugyanolyan mély hatást tett rám, mint első ízben. Mi ennek a titka? Kétségtelenül az írónő művészete. Tökéletes íráskészsége, amellyel a kíváncsi elmét és az érzékeny szívet egyaránt megfogja, rajongó szeretete, amellyel tárgyába belemerül; ideges, de finom érzékenysége.""
Az Atlantic Press Kiadó Női remekírók sorozatának ötödik kötetével Kosáryné Réz Lola írói nagysága előtt tisztelgünk.
Megosztás
1990 Ft
kosárba

Szerző további digitális könyvei

Legújabb ajánlatok

AJÁNLATAINK

Atlantic Press Kiadó