Lángvető

Cinda Williams Chima

Hán sarja Adrián, röviden Ád, Zordonföld uralkodóházának sarja, a Szürke Farkas vérvonalának őrzője. Gyógyításra képezték, nagy varázserővel rendelkezik és bosszúra szomjas. Sokáig bujkálnia kellett, mivel egy gyilkosságsorozat veszélybe sodorta az egész birodalmat, most azonban kevés választja el attól, hogy végezzen az öldöklések felelősével, Elán kegyetlen királyával. Hamarosan gyötrő kérdéssel kell szembenéznie: képes-e az erejét a gyógyítás mellett pusztításra is használni?

Lángszín Szonja egy delphi kocsmáros lánya, a tarkóján különös mágusjellel, amiért egyesek képesek tűvé tenni érte a Hét Királyságot, sőt talán az egész világot is. Amikor hajtóvadászat indul ellene, Szonja úgy véli, hogy a dolognak több köze van a szabotőr tevékenységéhez, semmint a születéskor kapott átkához. Szonja ugyanis robbantó a bányában, aki lelkében sárkányokkal társalog. Nem kaphatják el, ezért kénytelen menekülni. Ád és Szonja útja a hatalmas birodalom különböző szegleteiből indul, de miután Elánban összetalálkoznak, minden megváltozik. Nem csak egymást menthetik meg oly módon, ahogy soha nem gondolták volna, de talán még a reményt is felébreszthetik a kietlen vidéken.

A Lángvető nagy ívű és lélegzetelállító fantasy a többszörös New York Times Bestseller írónő, Cinda Williams Chima tollából, aki ezzel végre Magyarországon is bemutatkozik. Gonosz erők és bizonytalan próbálkozások ütköznek meg, sárkányok sziluettje hasítja az égboltot, barátok és váratlan szövetségesek fognak össze, titokzatos mágusok járják a vidéket, és még egy császárnő is készülődik valahol a távolban, minden tengereken túl.
Megosztás
2280 Ft
kosárba

Legújabb ajánlatok

Legújabb ajánlataink teljes listája

AJÁNLATAINK

Agave